BÚCSÚZUNK A FIHAV-TÓL

“Magyarország újra köztünk” 
Forrás: Magyarországi Kubai Nagykövetség honlapja

Magyarország a 2008-as Havannai Nemzetközi Vásáron a 1993-ban alapított a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökséggel (ITD) az élén vett rész. Ennek az európai országnak a kormányzati ügynöksége nyolc regionális központban rendelkezik képviselettel és 43 országban a diplomáciai szolgálat keretében működő 55 irodával.

“A kilencvenes évtizedet megelőzően intenzív gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok léteztek Kuba és Magyarország között. Abban az időszakban 30-40 vállalat végezte hazánkban a gazdasági tevékenységet. A néhány európai országban bekövetkezett változások nyomán a vállalati szerkezet is jelentősen megváltozott, manapság mintegy háromezer cég foglalkozik export és import tevékenységgel. Ezért létezünk mi, hogy ezeknek az üzleti vállalkozásoknak lehetséges partnereket kutassunk fel, és most ezért vagyunk újra itt Kubában – mondta el Rétfalvi György, az ITD vezérigazgatója. 

Rámutatott, hogy az affinitás és egymás jó ismerete jellemzett, régi, kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok kedvező előzményt jelentenek, ennek ellenére “manapság a vállalatok új szerepet kell játszanak mind Magyarországon, mind Kubában, amiért közösen kell dolgoznunk”.

Emlékeztetett arra, hogy egy másik időszakban hazájában nagy számban tanultak kubaiak ugyanúgy, mint magyarok nagy csoportja dolgozott a szigetországban, “amiért talán e nagyszerű kapcsolatoknak a talaján találhatunk újabb üzleti lehetőségeket és ugyanolyan erőssé tehetjük, mint amilyenek régen voltak”.

Rétfalvi a célkitűzéseként azt jelölte meg, hogy “a jövő évi vásáron kétszer annyian képviseltessék magunkat, mint ez alkalommal eljöttek (12), és kedvező lehetőségeket találjak a kubai partnerekkel kétoldalú kapcsolataink újraélénkítésére és továbbfejlesztésére”.

Vass Géza, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Európán Kívüli Országok Főosztályának vezetője kiemelte, hogy minisztériuma támogatja a magyar vállalatokat külföld felé irányuló tevékenységükben és ehhez könnyítéseket nyújt.

“Magyarország érdekelt kapcsolatok kiépítésében olyan iparágakban, mint a biotechnológia, a gyógyszeripar – mely hazámban gyógyszerkészítményei minőségének köszönhetően nagy hagyományokkal rendelkezik – a gépiparban, a járműiparban – mint a kikötői daruk – az alternatív energiafejlesztésben mint a napenergia felhasználása”.

„Többéves távollét után azért jöttünk Kubába, hogy a vállalatok közötti érintkezéseket elősegítsük, megkönnyítsük vállalataink számára, hogy a jövőben aláírjanak kétoldalú export-importszerződéseket.

Másrészt Csige Gábor, a havannai magyar nagykövetség másodtitkára elmondta, hogy a kormányközi vegyes bizottságnak az ülése lenne egy olyan további tényező, amely hozzájárulhatna a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok fejlődéséhez.

„A Havannai Nemzetközi Vásáron résztvevő küldöttségnek a mások megbízatása, hogy igyekezzék egyeztetni e találkozó összehívásának a témájában, mely reméljük, a jövő esztendőben megvalósulhat. Ez magától értetődően alapvető ahhoz, hogy több vállaltat legyen érdekelt üzleti kapcsolatok kialakításában a szigetországgal és zöldfény, hogy teljes bizalommal tudjanak részt venni a 2009-es vásári találkozón.

A magyar vásári részvételről Osana Vila Báez, a Kubai Köztársaság Kereskedelmi Kamarája üzletpolitikai referense kifejtette, hogy Magyarország négy éve külön-külön azonosította be érdekeltségi területeit, ebből adódóan az ITD legfelsőbb vezetőinek a vásár keretében tett látogatása jelzi, hogy “e munka felújult és tudatára ébredtek, hogy e minőségileg magasabb lépést kell tenni, hol minden szervezet mindkét irányban meghatározott akciókat vállalhat és szervezhet”.

„Ezekben az években mindkét országban vásárokat hirdettek meg, de a részvétel nagyon szerény volt. Például, a kubai Idegenforgalmi Minisztérium képviselői ott voltak különböző budapesti és vidéki vásáron”.

“Eszerint Magyarországra vonatkozóan a fő várakozásunk az, hogy országként dolgozhassunk együtt és nem elszigetelt módon, mint az elmúlt években történt.” – fűzte hozzá a szakértő, s azonnal felidézte, hogy a nyolcvanas évtizedben a magyar piacot erős mezőgazdasági-élelmiszeripari, orvosi műszergyártó és járműipar jellemezte, a kapcsolatok Kubával ezeken a területeken nagyon erősek voltak, s ebben az irányban folytatjuk munkálkodásunkat”.

A FIHAV-on képviselt cégek között szerepel a Caterig Kft. (élelmiszer nagykereskedő), a Denv-Air Kft. (elektromos és mobil kompresszorok, szárítók és hidraulikus kalapácsok, kertészeti gépek, valamint traktorok, vízszivattyúk és generátorok), és a mezőgazdasági és erdészeti gépek és kisgépek gyártására szakosodott Robix Hungary.

 

 

Dugattyús kompresszor

Csavarkompresszor

Mobilkompresszor

Honda

Székhelyünk

1116 Budapest, Nádudvar utca 12. 

Telephelyünk

9028 Győr, Sági út 5.

Nyitvatartás

Hétfő – Péntek
08:00 – 16:00 

Denvaircompressors.hu © 2024 | Minden jog fenntartva

Székhelyünk

1116 Budapest, Nádudvar utca 12. 

Telephelyünk

9028 Győr, Sági út 5.

Nyitvatartás

Hétfő - Péntek

08:00 - 16:00 

Denvaircompressors.hu © 2024 | Minden jog fenntartva